Ugrás a tartalomra

Ügyes focisták rúgják a labdát Budatétényben

2021. december 09. csütörtök
Komoly utánpótlás folyik egy kis egyesületben a Tűzoltótorony árnyékában
Ügyes focisták rúgják a labdát Budatétényben

A Budatétény SE kis csapat nagy ambíciókkal és nem kevésbé veretes hagyományokkal. E sorok írója annak idején, a hetvenes években a jogelőd Budatétényi Mechanika csapatában rúgta a bőrt inkább kevesebb, mint több sikerrel, és amikor meghallotta, milyen jól szerepel Nagy József irányításával a tétényiek U16-os együttese, természetesen megkereste a mestert.

Kezdjük a tényekkel: a Budatétény SE U16-os csapata a BLSZ korosztályos bajnokságában 13 forduló után a negyedik helyen áll 8 győzelemmel, 3 döntetlennel és mindössze két vereséggel, egyetlen ponttal a Grund 1986 FC mögött. És az együttes üdvöskéje, a 2006-os születésű Lakatos Gergő 28 góllal vezeti a csoport góllövőlistáját, mérkőzésenként több mint kétgólos, már-már Puskás Öcsit vagy Zsengellért „Ábelt”, netán Deák „Bambát” idéző termelékenységgel.

– Másfél éve vettem át a csapatot, csak erről az időszakról tudok beszámolni – kezdte Nagy József, aki a BLSZ II-ben szereplő felnőtteket is trenírozza. – Az első évben tizedikek lettünk a tizenöt tagú mezőnyben az U15-ös korosztályban, aztán most, az U16-ban már akár dobogóra is kerülhetünk, legalábbis ez a tervünk, és a srácok is ezért hajtanak. A kerületi iskolákból toborozzuk a játékosainkat, de néhányan messzebbről járnak Budatéténybe, hiszen jó a híre a klubnak, és ismerősökön keresztül többen is nálunk találtak játéklehetőségre.

Nagy úr büszkén említi, hogy kiválóak a körülmények a Jókai Mór utcában, a tagdíj szinte jelképes összegű, a 3-4 ezer forint a mai világban szinte ingyenes lehetőséget jelent.

– De ez csak egy dolog! Ezen kívül, aki a mi játékosunk lesz, az ingyen kap szerelést és sporttáskát, csupán a futballcsukát kell megvásárolniuk a szülőknek. Egy szabályos méretű pályánk van, és két kisebb edzőpálya. Az idősebbek mesélik, hogy régen erősen lejtett a hegyoldalban épült B. Mechanika-pálya, a mostani játéktér viszont már garantáltan vízszintes.

A kiváló feltételekhez tartozik, hogy a nyáron a Balaton partján edzőtáborozott a csapat, most pedig, a téli szünetben Mátraházán tartják az alapozást.

– És ezeknek az edzőtáboroknak az anyagi terheit is átvállaljuk a szülőktől – említi a szakvezető. – Gondot fordítunk arra, hogy ne jelentsen anyagi terhet a gyerekek sportja. Szoros kapcsolatot tartunk fenn a kerület kiemelt egyesületével, a BMTE-vel, oda-vissza működik a játékosok áramlása, ha nálunk felbukkan egy tehetség, aki esetleg kinőné a Budatétény SE kereteit, akkor tárt karokkal várják az illetőt a Promontor utcában.

Nagy úr azt persze nem szeretné, ha a gólkirályjelölt Lakatos Gergő már most elkerülne a Jókai Mór utcából.

– Jövőre nagy ugrást várok Gergőtől, az sem kizárt, hogy 17 évesen majd a felnőtteknél is kipróbálom, bár egyelőre ez még túl nagy ugrás lenne neki. Most az a vágyunk, hogy dobogóra kerüljünk a bajnokság végén, és ennek meg is van a realitása. Még egy elmaradt meccset kell lejátszanunk a sereghajtó Újbuda FC-vel, minden esélyünk megvan arra, hogy behúzzuk, és akkor akár a dobogón is telelhetünk – mondta Nagy József, aki civilben vállalkozó, és a munkája mellett edzősködik. Persze ez már sokkal több nála, mint hobbi; annak indult, de mára szenvedéllyé vált az edzősködés.

Ch. Gáll András