Ugrás a tartalomra

Új csapat, új remények

2021. július 30. péntek
Pakson fejezte be a felkészülést a BMTE labdarúgócsapata
Új csapat, új remények

Szombat délelőtt, harminckét fokos hőségben, az NB I-es Paks otthonában fejezte be a felkészülést az új – immár NB II-es – idényre a BMTE labdarúgócsapata. Az eredmény, a 2-0-s hazai győzelem elfogadható, különösen annak tükrében, hogy bő két hónappal ezelőtt a tolnaiak a Promontor utcában fennállása alighanem legsúlyosabb vereségét mérték azzal a rettenetes 9-2-vel a csapatunkra. A játékkal sem volt különösebb gond, és lesz ez még jobb is, ahogy Boér Gábor vezetőedző és Kovács Dávid csapatkapitány elmondta a Városházi Híradónak.

Bese B. – Szalai D., Jagodics, Fótyik, Medgyes (Kotula 57.) – Nándori, Micsinai (Soltész I. 69.) – Ihrig-Farkas (Papp M. 57.), Zuigéber (Mervó 69.), Szabó M. (László D. 79.) – Kovács D.

Így álltunk fel szombaton Pakson, és ez a csapat bizony nem nagyon hasonlított arra, amely a múltkor 9-2-es vereséget szenvedett. Az ugyanis így nézett ki: Póser – Huszti A. (Fekete M., 64.), Nikolic, Jagodics, Medgyes – Micsinai (Kulcsár K., 46.), Oláh – Takács R. (Lőrinczy, 70.), Csonka (Soltész, 64.), Szabó M. (Skribek, 70.) – Kovács D.
„Új csapatot építünk, ráadásul nemcsak az első NB II-es fordulóra, amelyben a III. Kerület ellen játszunk vasárnap idegenben, hanem hosszú távra – mondta Boér Gábor. – Sokan elmentek a tavalyi NB I-es csapatunkból, sok fiatal érkezett. Nem mindegy, hogy valaki az elmúlt idényben az NB III-ban játszott vagy az NB I-ben volt tartalék, most meg az NB II-ben lesz kezdő, esetleg kulcsember. Ebbe bele kell szokni.”

A vezetőedző hangsúlyozta, nem lesz hurráoptimista hangulatban, ha esetleg győzünk vasárnap Óbudán, és nem dől a kardjába akkor sem, ha netán kikapunk az NB II újoncától.
„Hosszú menet ez a 38 forduló, ami előttünk áll – húzta alá. – A budafokiak nyilván emlékeznek még rá, hogy volt olyan időszak tavaly, amikor az NB I élcsoportjában tanyázott a csapat, aztán mi lett a vége. Nagyon hosszú egy bajnokság, és erre a hosszú menetelésre fel kell készülni. Úgy érzem, ez nekünk sikerült a szlovéniai edzőtáborban.”

Kovács Dávid, azaz Kokó, a csapatkapitány és házi gólkirály 2023-ig meghosszabbította szerződését a BMTE-nél.

„Itt a Promontor utcában hosszú távú építkezés folyik, és ezt az sem befolyásolja, hogy most kiestünk az NB I-ből – mondta a csapat vezéregyénisége. – A szlovéniai tíz nap ideális volt, csak a futballra kellett figyelnünk, semmi sem vonta el a koncentrációnkat. Ami a Paks elleni meccset illeti, nekünk is voltak helyzeteink, amiket most nem értékesítettünk. Jó lenne három pontot szerezni a III. Kerület elleni rajton, augusztus elsején, de egy újonc ellen mindig nehéz küzdelem vár az együttesre. Azért bizakodó vagyok.” Ahogy mi, 
szurkolók is.

(Ch. Gáll András)

Új csapat, új remények

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése