Ugrás a tartalomra

Új kötetek a Nap Kiadótól

2021. február 22. hétfő
Sebestyén Ilona: Folyamatosan pályázunk és készülünk a nyári könyvhétre
Új kötetek a Nap Kiadótól

A Nap Kiadó a magyar könyvszakma egyik legjellegzetesebb, legkarakteresebb kiadójaként irodalmunk, történelmünk és néprajzi értékeink bemutatását tekinti elsődleges feladatának, s erről a küldetéséről a pandémia idején sem mondott le. E hónapban (februárban) három könyvet jelentetett meg.

Új kötetek a Nap Kiadótól Sebestyén Ilona, a cég alapító-tulajdonosa, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetettje, évtizedek óta kerületünk lakója, lapunknak elmondta, hogy évente átlagban húsz, főleg művelődéstörténeti, irodalmi, néprajzi, történelmi és közművelődési értékeket hordozó művet adnak ki, és fontos kiadványaik közül legbüszkébb az In memoriam és az Emlékezet sorozatukra.

– A koronavírusnak „köszönhetően” milyen évet zártak 2020-ban?

– Alapvetően jót, mert sikerült a kiadási tervünket megvalósítani, ami azt jelenti, hogy az évek óta szokásos mintegy húsz megjelenést teljesítettük. Az állandó szerződéseim és sorozataim kötöttek az ütemtervhez. Tavaly a legjobban az elmaradt könyvfesztiválok, könyvbemutatók, az olvasókkal való személyes találkozások hiányoztak.

– A forgalmuk sem csökkent? Hogyan lehet egyáltalán ma a könyvkiadást anyagilag (ki)bírni?

– Az biztos, hogy kevesebb könyvet vettek, vesznek az emberek a boltokban a járvány idején, de az online vásárlás nőtt. Azt tapasztalom, évről évre fogy a könyveket olvasók száma, ami természetesen megnehezíti a kiadók helyzetét. Most azonban ebben a nehéz időszakban kaptunk segítséget az államtól, illetve a különféle programoktól, például a Márai és a Könyvet otthonra! programtól. Lehetett munkabérre is pályázni, tehát többféle csatornán is támogatnak bennünket.

– E hónapban három könyvük is megjelenik, mondana róluk valamit?

– Az egyik Szörényi Lászlótól a Múltaddal valamit kezdeni… című tanulmánykötet a Magyar esszék és egyben a Szörényi László Életműsorozatban. Ebben az 1984-től írt tanulmányaiban – Vörösmartyhoz hasonló váteszként – mintha a máról írna… A másik könyvünk címe Vasy Gézától a Szellemi hazánk: az irodalom. Ez utóbbi olvasásakor olyan jeles írókkal, költőkkel „találkozhatunk”, mint Illyés Gyula, Nagy László, Juhász Ferenc, Nagy Gáspár, Utassy József vagy Kodolányi Gyula. Mindkét kötet nagy szellemi barangolás az olvasónak! A harmadik könyv angolul jelent meg Scriptinformatics címmel, szerzője Hosszú Gábor, aki a türk és a magyar-székely rovásírásra alapozva modellezi, hogy a véletlenszerű jelegybeesések tévútra vezethetik az írások keletkezésével foglalkozó kutatókat.

– Készülnek mostanában újabb megjelenésekre?

– Természetesen, folyamatosan pályázunk, de az élő kapcsolat az olvasóval továbbra sem lehetséges, így elmarad a hagyományos áprilisi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Ellenben a júniusi Vörösmarty téri Könyvhétre készülünk, mert abban bízunk, hogy addigra már lecseng a járvány… A készülődés nálunk további könyvek kiadását jelenti: például Gróh Gáspár új tanulmányait, Tóth Erzsébet Kínai legyező című verskötetét, és egy újabb Szörényi-kötetet.

(Temesi László)