Ugrás a tartalomra

Újabb könyv Nagytétény életéről

2015. december 01. kedd
Dindi István legújabb könyvét: a
Újabb könyv Nagytétény életéről

Az ünnepélyes megnyitón Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke mondott beszédet. Az eseményen részt vett Szepesfalvy Anna alpolgármester és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő is.

A könyv időben három történelmi korszakot idéz meg. A krónika első részében a dualizmus kori település eseményeiről olvashatunk. A második rész "Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság árnyékában" címet viseli, s bemutatja a helyi Nemzeti Tanács, majd a nagytétényi direktórium tagjait és tevékenységét. A krónika harmadik részének fejezetei a Horthy-korszak első évtizedének nagytétényi eseményeit idézi fel. Megtudhatjuk, hogy a proletárdiktatúra alatti magatartásukért kiket ítéltek el. Az utolsó fejezet végén a tízévenként tartott népszámlálások hivatalos adatairól számol be a kötet, melyek Nagytétény átalakulásának, fejlődésének konkrét eredményeiről tanúskodnak.

A könyvbemutató után a Télikert Galériában Kutas Endre fotótárlatát tekinthették meg az érdeklődők. A "Nagytétény múltja és jelene" című kiállítást Kanyó Ferenc fotóművész nyitotta meg.

Kapcsolódó anyagok:

http://www.promontortv.hu/2015/12/14/nagyteteny-a-20-szazad-hajnalan/