Hírek

Újabb települések érdeklődnek a Budafok-Tétény mobilapplikáció iránt
Kismaros és Zebegény képviselői látogattak önkormányzatunkhoz, hogy megismerhessék a nálunk 2016 óta működő, és egyre népszerűbb Budafok-Tétény applikációt.
2019-11-25

Pilisvörösvár képviselőinek látogatása után, november 19-én Kismaros és Zebegény önkormányzati képviselőit fogadta önkormányzatunk, hogy ismertessék a nálunk már jól bevált hibabejelentő applikációt.  A vendégeket dr. Szántó János jegyző köszöntötte, aki elmondta, az alkalmazás fejlesztésének az volt a célja, hogy azon keresztül lehetőség legyen a közterületeken jelentkező hibák bejelentésére, kerületi hírek, információk fogadására. Az alkalmazásnak köszönhetően sokkal gyorsabban tudja megoldani az önkormányzat a lakosság által észlelt hibákat, valamint fontos szempont volt, hogy a panaszkezelés papírmentesen történjen.

Sályi László, a közigazgatás-fejlesztési és szervezési iroda vezetője prezentáció keretein belül mutatta be a kerületi mobilalkalmazást. Beszélt az applikáció ötletének bevezetésétől a megvalósításáig, az eddig elért eredményekről, digitalizációval kapcsolatos statisztikákról, valamint a hivatali munkafolyamatokról.

Kondorosi Gergő és Stedra Bence kismarosi képviselők, valamint Polgár László zebegényi képviselő céljai között szerepel a budafok-tétényi alkalmazás adoptálása. Kerületünk hivatala ígéretet tett arra, hogy segíteni és támogatni fogják őket az applikáció fejlesztésében és a munkafolyamatok átszervezésében, csakúgy mint Pilisvörösvár esetében.

A Budafok-Tétény applikáció letölthető a képre kattintva: