Ugrás a tartalomra

Újabb utak épülnek a kerületben

2019. december 11. szerda
A Budapesti Útépítési Program keretében közel 6,5 kilométernyi utat aszfaltoztak le Budafok-Tétényben ez évben. Az útépítések jövőre tovább folytatódnak: közel 4 kilométer új szakasz épül meg kormányzati forrásból, az önkormányzat által biztosított önrésszel kiegészítve.
Újabb utak épülnek a kerületben

Idén júliusban elsőként adták át a megújult Fenyőtoboz utcát, amely egyike annak a 39 útszakasznak, amely a Budapesti Útépítési Program első ütemében épült meg idén a kerületben.

Budafok-Tétény önkormányzata ezt követően újabb utak megépítéséhez kapott támogatást a Miniszterelnökségtől, amely további 28 földútszakasz leaszfaltozását teszi lehetővé. Az érintett utcák némelyikében már be is fejeződött az útépítés:

  • Busa utca (Balin utca—Naphal utca),
  • Iluska utca (Bartók Béla út—Csút út),
  • Kövesföld utca (Szlatina utca—Körmöci utca)
  • Libertás utca (Dukát utca—Kunyhó utca)

A projekt megvalósításához szükséges több mint 600 millió forintnyi önrészt az önkormányzat biztosítja.  

A Budapesti Útépítési Program keretében a jövő év folyamán megépülő utcák (zárójelben a megépülő szakasz határai olvashatók):

  • Aranyvessző utca (Dukát utca—Dénár utca)
  • Babérfűz utca (3. sz.—7/b. sz.)
  • Cikória utca (Nyírfás köz—Sík utca)
  • Csúcs utca (Dukát utca—Barackos utca)
  • Dénár utca (Libertás utca—Aranyvessző utca)
  • Diófa utca (Sörház utca—zsákutca vége)
  • Diótörő utca (Balatoni út—Viharvédő út)
  • Dukát utca (Barackos utca— Kakukkhegyi utca)
  • Halom utca (Olajhegy utca—Árpád utca)
  • Hegyfok köz (Hegyfok utca—zsákutca vége)
  • Kenderike utca (Kelenvölgyi utca—Kamaraerdei utca)
  • Komáromi utca (Hajnal utca—Promontor utca)
  • Kő utca (Park utca—Kötő utca)
  • Kőház sor (XIV. utca—XV. utca)
  • Kötő utca (Kő utca—Klauzál G. utca)
  • Móricz Zsigmond utca (Géza utca 9. sz.)
  • Nyírfás köz (Cikória utca—zsákutca vége)
  • Palást utca (234404/4 hrsz. —234400/4. hrsz.)
  • Pógyor István utca (Gyula vezér út— utca vége)
  • Sárgarigó utca (Alkotmány utca—zsákutca vége)
  • Szalontai – Ménes utca (Szél utca—zsákutca vége)
  • Vitéz utca (19. sz. —Kossuth utca)

Újabb utak épülnek a kerületben

Fotó: Horváth Tamás