Hírek

Újra a hatóság előtt a kisrepülőgépek ügye
Harmadszorra dönthet a Légügyi Hatóság a reptéri rend módosításáról
2021-03-29

A pártpolitikai ellentéteken felülemelkedő összefogás jó példáját mutatja a Budaörsi Repülőtérről felszálló kisrepülőgépek zajának ügye. A zajszennyezés megszüntetésének érdekében ugyanis erős lobbitevékenységet folytat Karsay Ferenc polgármesteren és a helyi képviselőkön kívül Németh Zsolt fideszes és Molnár Gyula MSZP-s országgyűlési képviselő is, de a szomszédos XI. kerület polgármestere, László Imre is folyamatosan dolgozik az ügyön.

A Budaörsi Repülőtér a budafok-tétényi önkormányzattal való tárgyalások nyomán már kétszer is módosítási kérelmet adott be a repülési rendjét illetően, azt azonban mindkétszer visszadobták az illetékes légügyi hatóságok. Ezért egy harmadik verziót is benyújtottak a hatósághoz, amely már eredményre vezethet, legalábbis a kerület reményei szerint.
Karsay Ferenc online fogadóóráján a Budaörsi Repülőtér ügyében több kérdés is érkezett, a lakosság ugyanis aggódva tekint a tavaszi repülőszezon elé.

A Budaörsi Repülőtér okozta zajszennyezés főleg Erdődűlő és környékének térségében jelent gondokat. A reptér vezetése és a budafok-tétényi önkormányzat már többször tárgyalt egymással, hogy egy olyan reptéri rendet dolgozhassanak ki, amely a budafok-tétényi lakosok nyugalmát is biztosítja. Ezt a reptér vezetése teheti meg, de az üzemeltetők reptéri rend módosítására irányuló javaslatát a Légügyi Hatóság bírálja el. Eddig két módosítási javaslatot adtak le a reptér szakemberei, de a hatóság egyiket sem fogadta el. Nemrég azonban elindult a harmadik kör: a reptér újabb tervet juttatott el Karsay Ferenchez és természetesen a Légügyi Hatósághoz. A polgármester tájékoztatása szerint ez a verzió várhatóan jobb esélyekkel indul, mint elődei, hiszen az Innovációs és Technológiai Minisztérium illetékes tárcájával való egyeztetéssel született meg. Ennek a reptéri rendnek az elfogadásáról hamarosan dönteni fog az illetékes hatóság.

(VH)