Ugrás a tartalomra

Ünnep a hagyományőrzés jegyében

2017. október 27. péntek
Német Nemzetiségi Napot tartottak október 14-én, szombaton a Budafoki Szomszédok Piaca előtti téren és a Tóth József u. 45-47. szám alatti közösségi házban. Az ünnepi rendezvényen az önkormányzat nevében Szepesfalvy Anna alpolgármester vett részt.
Ünnep a hagyományőrzés jegyében

Délelőtt a Budafoki Szomszédok Piaca előtti téren „Agóra: Svábok a Piacon” címmel kezdődött a programsorozat, amelyen az Árpád utcai Német Nemzetiségi Iskola diákjai német dalokat énekeltek a szép számban megjelent közösnégnek. Ezt követően Garbóczi László helytörténész tartott előadást piacunk történetéről, amit tánctanítás követett „Sváb polka” mottóval.

 

Délután a Tóth József u. 45-47. szám alatti közösségi házban a Südofenblasskapelle fogadta a vendégeket, majd a malenykij robotra elhurcoltak tiszteletére, emléktáblát avattak a Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzattal és az Országos Cserkészszövetséggel közösen, amelyen az önkormányzat nevében Szepesfalvy Anna alpolgármester koszorúzott. Egyúttal köszönetet mondott a két érintett szervezetnek a táblaállítás kezdeményezéséért. Az önkormányzat minden hasonló nemes célú kezdeményezést igyekszik támogatni – tette hozzá az alpolgármester.

 

A rendezvény hátralévő részében hagyományos sváb ételeket is kóstolhattak a résztvevők, majd két könyvbemutatót is tartottak. Elsőként Farkas Hoffmann Márta „Szülőföldemtől elszakítva” című könyvét a malenykij robotra elhurcoltakról. Ezt követően pedig Georg Wittmann: Schwarze Wolken című könyvének bemutatására került sor. Az első könyvet a szerző, a másodikat pedig Johann Schuth, a könyv kiadója, és Turi Katalin mutatta be az Árpád utcai Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjainak közreműködésével. Az rendezvény hátralévő részében nagy sikerű táncos mulatságot tartottak a Lohr Kapelle közreműködésével.

 

 

Dr. Szirtes Edittel, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökével beszélgettek a Promontor TV-ben az idei Német Nemzetiségi Nap programjairól.

 

FOTÓ: HIRSCHBEG JUDIT ::