Üres padok, fel nem nőtt gyerekek

2022. február 10. csütörtök
A holokauszt áldozatai előtt tisztelegtek országszerte
Üres padok, fel nem nőtt gyerekek

A Holokauszt nemzetközi emléknapján a fővárosban kiállításmegnyitóval és koncerttel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt a Holokauszt Emlékközpontban, ahol a megemlékezést a hagyományoknak megfelelően az Áldozatok Emlékfalánál kádis (ima) és a mécsesek meggyújtása zárta. Január 27-én, az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadítása napján, ahogy a jeruzsálemi Óváros falainak vagy a berlini Bundestag épületének, úgy Budapesten a Városháza, illetve a Külügyminisztérium épületének fényfestésével emlékeztek meg a 77 évvel ezelőtt történtekről.

Üres padok, fel nem nőtt gyerekek– Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor felszabadításának évfordulója. A táborba érkező, harcokban edzett katonákat elborzasztó látvány fogadta: mindenütt halottak és élő emberi roncsok hevertek. Ekkor derült ki a katonák számára, hogy miért is harcoltak a háborúban, a civilizált világ pedig ezt követően szembesült igazán a nácizmus emberiségellenes bűntetteivel – foglalta össze 1945. január 27. jelentőségét a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) elnöke, a novemberben Pro Urbe Budapest díjjal kitüntetett Kirschner Péter (képünkön).

– Ezen a napon a világ számos pontján hajtanak fejet az áldozatok emléke előtt. Milyen programmal készül a Mazsike a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjára?

– Idén a nemzetközi emléknapon sajátos megemlékezést tartottunk. Összegyűjtöttük a világ számos pontjáról a holokauszt-emlékművek fotóit, és összeállításunkat a honlapunkon közkinccsé tettük. (HolocaustMemorials). A magyarországi zsidóság gettóba zárásáról, a deportálások kezdetéről április 16-án emlékezünk meg. Ezen a napon az iskolákban is felidézik a zsidóüldözést. Szeretnénk, ha idén a fiatalok nem az iskolák falai között emlékeznének a holokauszt áldozataira, hanem a településükhöz közeli botlató köveknél. Ezek a házak előtti járdába illesztett kövek őrzik azok emlékét, akik deportálásuk előtt ott laktak. Kerületünkben az Auschwitzban életét vesztett nagytétényi Kohn Árminra és feleségére, Sorger Terézre a nagytétényi Szentháromság utca 13. számú ház előtti botlató kő emlékeztet. Az iskolákat arra is kérjük, hogy kutassák fel azokat, akik után üres padok maradtak, akik a gyűlölet miatt soha nem nőhettek fel. Tudják meg, kik ültek azokban a padokban és mi lett a sorsuk. Eddig 15 iskolában helyeztünk el emlékjelet a padból eltűnt diákok nevével. Legutóbb Szenes Hannának állítottunk emléket a Baár-Madas Református Gimnáziumban.

– Milyen célt kíván elérni az egyesület?

– Az áldozatokra való emlékezés mellett fontosnak tartjuk, hogy mélyebbre ássunk a történelemben és megmutassuk, mi volt a holokauszt előtt. Hogy éltek a zsidó származású emberek, milyen szerepet töltöttek be a társadalomban, mit adtak az országnak és mit kaptak ők. A Mazsike célja ennek a múltnak a feltárása, értékeinek bemutatása. Alapvetőnek gondoljuk, hogy a zsidó származású emberek a vallás gyakorlásától függetlenül minél szélesebb körben tudják megélni örökségüket, kultúrájukat, és emelt fővel, bátran vállalhassák zsidóságukat.

Tamás Angéla