Ugrás a tartalomra

Változás a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendjében

2020. november 13. péntek
2020. november 16-tól a koronavírus járvány terjedésének megfékezése és az önkormányzati közszolgáltatások folytonosságának biztosítása érdekében a korábbiaknál korlátozottabban tartózkodhatnak ügyfelek a Polgármesteri Hivatal épületében.
Változás a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendjében

A belépési rend szigorítását a lakosság és az önkormányzat munkatársai egészségének védelme érdekében vezetjük be. Önkormányzatunk elsődleges célja, hogy a pandémiás helyzetben is a végsőkig biztosítsa a lakosság részére a közszolgáltatások elérhetőségét. Ez csak a tömeges megbetegedések, fertőzések megelőzésével, elkerülésével lehetséges.

A fentiekre tekintettel 2020. november 16-tól az alábbi intézkedések lépnek érvénybe:

  • A Polgármesteri Hivatal épületében a hivatalban dolgozók által történő személyes ügyfélfogadás halaszthatatlan, más módon nem elintézhető ügy esetén is kizárólag előzetes egyeztetés alapján, egyeztetett időpontban, illetve az idézésben megjelölt időpontban megengedett az alábbiak szerint:
    • Ügyintézési céllal csak azon ügyfelek tartózkodhatnak a Polgármesteri Hivatal épületében, akik telefonon vagy az időpontfoglaló rendszerben előre bejelentkeztek. Az Anyakönyvi Hivatalba bejelentkezni: https://idopontfoglalas.budafokteteny.hu/ címen lehetséges. A többi szervezeti egység esetében időpontot foglalni a polgármesteri hivatal központi telefonszámán lehet: 06-1-229-2611
    • Esküvő alkalmával a házasságkötő teremben a jogszabályban meghatározott maximális létszámú személy, de legfeljebb a házasulandókon és a tanúkon kívül 6 fő tartózkodhat.
    • A személyes nyilatkozathoz kötött anyakönyvi ügyekben (házasságkötési és, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítési szándék bejelentése, apai elismerő nyilatkozattétel, névváltoztatás) a jegyzőkönyv felvétele előtt kiküldött adatlap alapján kerül sor a jegyzőkönyv összeállítására, elősegítve, hogy az ügyfelek személyes megjelenése az anyakönyvvezetővel előzetesen egyeztetett időpontban, csak az aláírásra korlátozódjon. Az aláírás helyszíne a Polgármesteri Hivatal tárgyalója.
    • A temetkezési szolgáltatók, cégek képviselői a temetési engedélyeket, kész anyagokat ügyfélfogadási időben az anyakönyvvezetővel előre egyeztetett időpontban, személyesen átadhatjak/átvehetik a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában.
  • Az előre bejelentkezett ügyfeleken kívül, más személy a Polgármesteri Hivatal épületében nem tartózkodhat.
  • Ügyfélfogadási időben az ügyfelek a Szociális Ellátási Csoport (Nagytétényi út 264.)  kijelölt fogadóterébe orrot és szájat elfedő maszkot viselve léphetnek be, ott a formanyomtatványokat felvehetik és a kérelmeiket a kihelyezett gyűjtődobozokban helyezhetik el.
  • Amennyiben a beadványon feltüntetik a telefonos elérhetőségüket, akkor az ügyintéző szükség (pl. hiánypótlás) esetén felhívják és tájékoztatják Önöket.

Továbbra is kérjük minden kedves ügyfelünket, hogy az előzetes időpontfoglalás útján igényelt személyes megjelenés helyett, éljenek az alábbi ügyintézési lehetőségekkel:

Előre is köszönjük megértésüket és türelmüket!

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!