Ugrás a tartalomra

Vándorúton Golda Magdolna képei - Videóval frissítve!

2017. május 30. kedd
A Klauzál Házban nyílt kiállítás Golda Magdolna képeiből. A vasárnapi megnyitón Karsay Ferenc, polgármester és Garbóci László helytörténész méltatta a művésznőt.
Vándorúton Golda Magdolna képei - Videóval frissítve!

A most kiállított 25 kép része annak az 50 darabból álló képsorozatnak, mely Történelmi Magyarország címmel került ki alkotója keze alól. A megnyitón Karsay Ferenc köszönetét fejezte ki Golda Magdolnának, hiszen a művésznő felajánlotta a képsorozatot az önkormányzat részére, hogy közkinccsé tegye, és ezáltal a magyarságtudatot erősítse.

Budafok-Tétény önkormányzata Vándorút címmel vándorkiállítást szervez a képekből, melyeknek a következő állomása a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ lesz, ahol egész augusztusban láthatóak lesznek a képek, majd ezt követően november közepétől december végéig a kispesti KMO Művelődési Házban tekinthetik meg az érdeklődők.

A következő évre a Vigadóval tárgyal az önkormányzat, hogy a főváros minden részén megismerjék azt, amire mi oly büszkék vagyunk itt, Budafok-Tétényben.

A vándorút végén méltó helyen „pihenhetnek majd meg” ezek a kincsek, hiszen célunk, hogy állandó tárlatot hozzunk létre kerületünkben a most látható műveknek – mondta a kiállítás védnökeként Karsay Ferenc polgármester a tárlat megnyitóján.  

„Köszönöm Magdikának, hogy mi is részesei lehetünk a szép küldetésnek, hogy minél több emberrel megismertessük a hagyományokat, az évszázados értékeket. Támogatásunkra mindig számíthat, ahogy tőle is tanulhatjuk, hálás szívvel segítünk mindenben.” – tette hozzá Karsay Ferenc.

A Promontor TV összeállítása: