Hírek

„Védőnők az egészséges, boldog családokért” - Videóval frissítve!
Május 13-án a védőnőket köszöntjük. A védőnők fontos szerepet játszanak a várandós anyák, a csecsemők, a kisgyermekek, az iskoláskorúak egészségének védelmében, egészségfejlesztő magatartásuk kialakításában. Kerületünkben is nagy megbecsülés övezi a Védőnői Szolgálat munkatársait, akik közül Kovácsné Balogh Mária Steller Mária díjat kapott.
2021-06-21

Az elmúlt másfél, két év a védőnőkre is sokkal nagyobb terheket rótt. A világjárvány miatt az összes egészségügyi dolgozóhoz hasonlóan nekik is számos többlet feladatuk lett, mégis kitartóan helyt álltak ebben a megváltozott helyzetben. 

A védőnői munka minden területén komoly módosításokra volt szükség a járvány berobbanásakor. Nagy problémát jelentett, hogy a védőnők és a családok nem találkozhatnak egymással. Online ezt nem lehetett megvalósítani, hiszen itt a személyes tanácsadás és a családlátogatás a legfontosabb.

Az iskolai védőnők munkája pedig a távoktatás miatt szinte teljesen ellehetetlenedett. A védőnők azonban a kihívások ellenére is igyekeztek segíteni az édesanyákat, hogy a várandós nők minden szükséges információt és támogatást megkapjanak ezekben a nehéz időkben is

A védőnők az életvezetés és tanácsadás mellett számos karitatív és más közösségi programokban is részt vesznek.

A „védőnőség” hungarikum is mivel ilyen jellegű szolgálat Európában csak Magyarországon létezik.

A kerületünkben szolgáltot teljesítő védőnő, Kovácsné Balogh Mária kapta meg idén a Prof. Dr. Kopp Mária által 2009-ben alapított Három Királyfi Három Királylány Alapítvány, a Nemzeti Népegészségügyi Központ védőnői szakterületével együttműködve alapított védőnői díját.

Mária 38 éve dolgozik területi védőnőként a budafoki családok szolgálatában. Türelmes, előzékeny, a végletekig segítőkész. 

A Baptista Menedék Szolgálat Menedék Mamásotthonában példaértékű gondoskodással látja el az anyákat és gyermekeiket. Aktívan vállal szerepet  a baba-mama klubokon, ahol előadásokat, gyakorlati bemutatókat tart.

Bekapcsolódott a védőnő hallgatók képzésébe is, ahol a  gyakorlati oktatás során a védőnői pálya szépségeinek bemutatásával hozza közelebb a fiatalokat a szép, ámde  nehéz hivatáshoz. 

Rendkívüli munkabírásával sokat tesz a Védőnői Szolgálat közösségéért.

Köszönjük áldozatos munkáját!


Budafok-Tétény védőnői szolgálata fokozottan figyel arra, hogy minden feltétel adott legyen a gyermekek számára az egészségük megőrzése érdekében. Ezért elindította a vércukorméréshez szükséges eszközök beszerzését, hogy az minden iskolában rendelkezésre álljon. 

A 77 Elektronika Kft. - akik már a korábbiakban is adományoztak számukra eszközt- nagyon készségesen a segítségükre siettek, és még 8 db készüléket ajánlották fel díjmentesen. A felajánlás része volt a már meglévő eszközök bevizsgálása is.


Minden év június 13-án köszöntjük a védőnőket, ez a magyar védőnők napja.

Mit kell tudni erről a jeles napról:

Stefánia belga hercegnő védnökségével, 1915. június 13-án alakult meg az Országos Stefánia Szövetség "Az Anyák és Csecsemők Védelmére", és ezen belül a Védőnői Szolgálat.

1916-ban Heim Pál kezdeményezésére elindult a védőnőképzés, mely napjainkban is létező egészségügyi szakma.

Köszönjük áldozatos munkájukat, azt az önfeláldozó tevékenységet, amit nap mint nap végeznek értünk és szeretteinkért.
 

A Három királyfi, három királylány alapítvány vezetői díjat hoztak létre a védőnők munkájának elismerésére. A felújított millennium kávéház teraszán tartott díjkiosztón 21 védőnő, köztük Kovácsné Balogh Mária kapta meg a Steller Mária–díjat:

 

Kapcsolódó képgaléria: