Ugrás a tartalomra

Véget ér a próbaidőszak - élesedik a Budafok-belvárosi parkolási rendszer

2023. március 04. szombat
Hat hónapos próbaidőszakot követően, 2023. március 6-tól mindenhol fokozott ellenőrzésre és büntetésre számíthatnak, akik megsértik a Budafok-Belvárosban bevezetett, új parkolási rendet.
Véget ér a próbaidőszak - élesedik a Budafok-belvárosi parkolási rendszer

Hat hónapos próbaidőszak után, március 6-tól élesben működik az új parkolási rendszer Budafok belvárosában. Az eredeti tervek szerint már tavaly nyár végén bevezettük volna az új parkolási rendet, de az önkormányzat nem büntetett, hogy a lakosságnak legyen ideje alkalmazkodni az új szabályokhoz. Azért vetettünk véget a próbaidőszaknak, mert több bejelentést kaptunk arról, hogy sok autós nem tartja be a rendet, emiatt pedig rosszul járnak a szabálykövetők.

Budafok-Tétény önkormányzata 2019-ben lakossági konzultációt indított Budafok-Belváros parkolási gondjainak megoldására. Ennek eredménye alapján a többség elutasította, hogy fizetős legyen a parkolás a XXII. kerületben. A vezetőség állásfoglalása szerint ez addig lesz így, amíg az itt lakók nem kérik a fizetős parkolás bevezetését.

A legjelentősebb probléma Budafok-Belvárosban van. Ennek enyhítésére új parkolási rendet vezettek be több utcában is. Hogy az autósoknak legyen idejük megszokni az új rendszert, az önkormányzat türelmi időt adott – amit meg is hosszabbított – és az időkorlátos parkolási rendet megszegő szabálysértőket nem büntették meg, csak figyelmeztették.

A lakossági jelzések alapján az önkormányzat igyekezett minden véleményt meghallgatni és figyelembe venni. Ezért 2023. március 6-ától mindenhol ellenőrzésre számíthatnak, a szabálysértés pedig büntetést fog maga után vonni.

Kérjük, figyeljék a kihelyezett táblákat, mindenki tartsa be az érvényben lévő szabályokat! Az időkorlátos helyeken a parkolás kezdő időpontját jelezzék a szélvédő mögött!