Hírek

Véget ért a tanév, lezárult egy fejezet
Turgyánné Ignácz Ágnest Tóth József-díjjal tüntették ki a Kerület Napján
2021-07-19

A nyugdíjba vonuló Turgyánné Ignácz Ágnes több évtizedes pedagógusi és húsz év vezetői tevékenységét ismerték el Tóth József-díjjal a Kerület Napján.

– Elhivatottsága, a Kossuth iskola iránti szeretete és elkötelezettsége példaértékű. A pedagóguspálya csínját-bínját és az iskola minden szegletét ismeri, munkabírása nem ismer határokat. Végtelen optimizmussal, jó kedvvel és vidámsággal vág neki a legnagyobb kihívásoknak is – hangzott el az intézményvezetőt méltató kisfilmben.

A Budafoki Kossuth Lajos Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatójával, Turgyánné Ignácz Ágnessel a kitüntetéséről és az élete során beálló változásokról beszélgettünk.

– Meglepte a kitüntetés?

– Nem számítottam arra, hogy díjazott leszek. Minden évben felterjesztettem valakit a Mihalik Sándor-díjra, de tőlünk utoljára Bíróné Bukszár Éva kapta meg évekkel ezelőtt, Tóth József-díjas pedig az előző igazgató, Závodi Gyuláné lett 2012-ben. Gondoltam, hogy talán elismerik a munkámat, munkánkat, de hát sokan vagyunk a kerületben. Eddigi helyettesem és egyben utódom, Rákosné Varga Edit terjesztett fel, és nagyon jólesett, hogy a képviselő-testület egyetértett vele és elfogadta a jelölést.

– Hogy indult el a pedagógusi hivatás útján?

– Képesítés nélküli tanítóként kezdtem a pályát, napközis nevelőként. Akkoriban nem volt elég tanító, később pedig tanárból lett kevesebb a szükségesnél. Véletlenül a Kossuth iskolába kerültem, pedig gyerekként a Szent István téren tanultam. Egy év után jelentkeztem a Tanítóképző Főiskolára, amelynek két évét már levelező tagozaton végeztem, így mellette ismét dolgoztam a Kossuthban. Közben férjhez mentem, született két kislányom, elvégeztem a biológia szakot, majd visszatérve az iskolába, elsőtől negyedikig végigvittem egy osztályt tanítóként. Akkor szólt az igazgatónő, hogy legyek a helyettese. Nagy megtiszteltetésnek tartottam a felkérést, ezért egy percig sem haboztam, hogy elfogadjam-e. Tizenegy évig voltam igazgatóhelyettes, majd kilenc évig az intézmény vezetője. A szamárlétra minden fokát megjártam, ezért könnyen bele tudtam helyezkedni a kollégák helyzetébe.

– Nem sajnálja, hogy életének egy fejezete lezárul?

– A szülők öregszenek, tehát egyre inkább gondoskodásra szorulnak, a saját egészségünkre is gondolnunk kell. Vezetői éveim alatt a legtöbb problémát az okozta, hogy nem volt lehetőségem a kollégáim teljesítményét anyagilag elismerni, és ezzel további erőfeszítésekre sarkallni őket. Kreativitásuknak mindig teret engedtem, motiválásukhoz azonban kevés a szóbeli dicséret, az iskolában kinyomtatott oklevél vagy a vállon veregetés. Kiemelt feladatomnak tekintettem az angol két tannyelvű program megerősítését. Ez – a szülők támogatásának is köszönhetően – sikerült, hiszen idén év végén a járványhelyzet ellenére is harminchárom tanulónk tett sikeres középfokú nyelvvizsgát. Mostanra eljött a pihenés ideje, de „a vér nem válik vízzé”: habár már nem veszek részt a munkában, a távolból továbbra is követem az iskolában zajló eseményeket.

(Tamás Angéla)