Végleg vízre szállt Tónió

A betegség időszakában éppoly kitartó volt, mint a pályán. A kajak-kenus világ örök Tóniójának hamvait, akarata szerint, Pakson a Dunába engedték – idézte fel Hajba Antal életútját Dávid Géza, a Spari egyesület elnöke. Mint elmondta, a kiváló kenus soha nem panaszkodott, sőt, ha a régi sporttársakat kapta nyafogáson, szellemesen tromfolt. „Vízen járó” ember volt. Nemcsak a sport, és a nagy szerelem, a kenu miatt, hanem mert úgy tartotta: a természethez közel élni maga a szabadság.

Hajba Antal világbajnok kenus, mesteredző 79 évesen távozott a földi létből. A betegség időszakában éppoly kitartó volt, mint a pályán. Amikor az 1966-os világbajnokságon Kelet-Berlinben tízezer méteren győztesként emelte az égbe a lapátot, a rutinos csapattársak is süvegeltek. Mindenki tudta, ez az a szám, ahol hiába a tehetség, az erő, a jó technika; itt a legfontosabb a kitartás. Hajba Antal, mindenki Tóniója birkózóként kezdte. Húszéves volt, amikor lement kenuzni, s hogy miért? „Mert Ildikónak gyönyörű kék szeme volt” – mondta utolsó interjúi egyikében.

– Azért lett kenus, mert a visszeres lábai miatt az edzője eltanácsolta 19 évesen a birkózószőnyegről, akkor került hozzám – idézte fel az életutat lapunknak a kor- és pályatárs Dávid Géza, a Lágymányosi Spari Vízisport Egyesület elnöke. – Egy év után engem egy kommunista politikai tiszt feljelentett, mert disszidenssel leveleztem. Eltávolítottak a kajak-kenu életből egy időre. Tónió maradt – emlékezett Dávid Géza.

Hajba Antal kemény munkával jutott el csúcsra, a világbajnoki címig. Amikor 1981-ben meghívták Paksra, megalapította az atomváros kajak-kenu egyesületét. Rá hat évre, 1987-ben, kenu kettesben a növendékei, a Hoffman-Takács páros ifjúsági világbajnok lett. De Pakson sem mondott le a természetjárásról. Csináltatott jó néhány hatszemélyes túrakenut, és rendszeresen vitte a Dunára, a Rábára kirándulni a szakosztályokban sportoló gyermekeket és szüleiket. Volt, hogy Bécsből evezett a csapata Paksig. A vízitúratáborokban a bogrács fölött Tónió volt a főzőmester.

– A Duna volt a mindene. A kívánsága szerint Pakson helyezte a folyóba a hamvait a legjobb barátja, Borsos Tamás. Ott voltam. Azt hiszem, ennél méltóbb módon nem lehetett volna búcsúzni Tóniótól – zárta gondolatait Dávid Géza.

(SENGEL FERENC)