Ugrás a tartalomra

Veteránautók Budafok-Tétény utcáin

2021. június 17. csütörtök
A tavalyi kényszerszünet után idén tizennegyedik alkalommal június 20-án rendezik meg az MBCM szervezésében a Budapest Classic Grand Prix veterán autós túraversenyt. A felvonulás két állomása is érinti kerületünket, a Nagytétényi Kastélynál és a Budafoki Piacnál is testközelből csodálhatjuk meg a guruló autómúzeumot.
Veteránautók Budafok-Tétény utcáin

Ez a márkafüggetlen oldtimer autós túra az oldtimer Szuperkupa sorozat része, idén a Kerület Napja programsorozathoz is kapcsolódik.

A résztvevők különböző típusú gyönyörű régi autócsodákból álló karavánja fél 10-től már bárhol feltűnhetnek a kerület útjain. A pontos útvonalat a versenyzők sem ismerik még, azt az itinerrel kapják meg a rajt előtt.  

A 90 mutatós oldtimer 9:30-tól percenként rajtol Budaörsről és

  • 10 óra környékén érkezik a Nagytétényi Kastélyhoz, ahol egy ügyességi feladatot kell teljesíteniük, majd onnan tovább gurulva
  • kicsivel 10 óra után érik el a Budafoki Piacot. Itt az ügyességi feladaton kívül pecsételési pont is vár rájuk.

A Piacnál műsorvezető várja az érdeklődőket, akinek segítségével részletesebben is megismerhetjük az autókat és a versenyt.

Érdemes átnézni a nevezők listáját, mert ismerős névvel is találkozhatunk:

www.bpcgp.hu

Várunk mindenkit június 20-án az autós túraversenyre és a Klauzál Háznál 10 órától zajló főzőversenyre is egyaránt!

Veteránautók Budafok-Tétény utcáin