Ugrás a tartalomra

Zakariás Ágnes a Puskás-musicalről

2022. február 18. péntek
A legendás labdarúgó lánya szerint hiteles a zenés mű
Zakariás Ágnes a Puskás-musicalről

Zakariás Ágnes a Puskás-musicalrőlPuskás, a musical címmel készült zenés színdarab, amelyből természetesen nem maradhatott ki egy ős-budafoki legenda, Zakariás József sem, aki az Aranycsapat tagjaként részese lehetett a világraszóló sikereknek. S természetesen nem hagyhatta ki a musicalt a híres balfedezet-beállós lánya, Ágnes sem, aki már kétszer látta a Galambos Attila és Szente Vajk által írt, illetve rendezett művet Juhász Levente zenéjével.

Zakariás József már több mint fél évszázada nincs köztünk, 1971-ben hunyt el, elsőként a nagy csapatból, március 5-én lenne 98 éves. Két gyermeke született, Tamás és Ágnes, akik büszkék arra, hogy a Zakariás család tősgyökeres budafoki, a szülők, nagyszülők a jelenlegi Kísérleti lakótelep mögött, az úgynevezett Tisztviselőtelepen laktak.

– A Leányka utca környékén, majd a Baross-telepen éltem negyvenéves koromig. Most ugyan a szomszéd kerületben élek, de nem telik el hét, hogy ne járjak többször is vissza Budafokra, hiszen Áron fiam is itt él, s templomba, piacra is idejárok – közölte velünk Zakariás Ágnes, mielőtt arról érdeklődhettünk volna, milyen volt, mennyire tetszett a musical. Az egyik januári előadás előtt a producer, Szabó László és Szente Vajk a színpadról hívta fel a közönség figyelmét arra, hogy „örömünkre ma vendégünk a nagy focista, Zakariás József lánya, Zakariás Ágnes”, aki persze felállt, kétezer néző tapsától kísérve.

– Jólesett ez az apró figyelmesség – mesélte –, ami után érdekes eset történt. A mögöttem ülő ismeretlen fiatal házaspár férfi tagja a szünetben elmondta, mennyire örül a találkozásnak, mert gyerekként a Budafokban focizott, és apám egyik testvére, „Feri bácsi” volt az edzője, akit nagyon tisztelt és szeretett. Az Aranycsapat nagy rajongójaként pedig esküvőjükön a feldíszített asztalokat a legendás focistákról nevezték el… Már ezekért a pillanatokért is érdemes volt másodszor megnéznem az előadást, amit először a bátyámmal, most az egyik sógorommal láttam. Tetszett a musical, mert remek színészek játszották, a zene is igen kellemes, és meglepő módon történelmileg is hűségesen mutatta be a kort és a csapatot, illetve játékosait. Talán csak Czibor alakja lett egy kicsit túldramatizálva, de ő közismerten igen különleges és összetett személyiség volt…

Zakariás Ágnes arra kérdésünkre is válaszolt, milyen érzés volt az „édesapjával találkozni” a színpadon.

– Érdekes és egyben megható. Igaz, csak egy kis epizód erejéig láthattuk – a fényképét is –, de jólesett. Nem szeretem annyira a musicalt, de ez igazán remek show volt, jól felépítve, negatív és pozitív hősökkel, ahogy ez egy színdarabtól elvárható.

Az olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes labdarúgó lánya még hozzátette: „Azért is örülök, hogy zenés változatban mutatták be a szerzők Puskás életét, illetve a legendás csapat sikereit, mert így legalább a mai fiatalokhoz is közelebb kerül az a kor, valamint az a hihetetlen sikerszéria, amely megismételhetetlen, és a híres játékosok nevei is tovább élnek bennük…”

Temesi László