Zongoravirtuóz Budafokon

Nyár elején ért véget a Virtuózok, a Duna TV klasszikus zenei tehetségkutatója, amelyben Váradi László zongoraművész II. helyezett lett a „nagyok” között. A jászkiséri fiatalember, aki ötévesen már Richtert hallgatott, és előbb ismerte a zongora hangjait, mint a betűket, négy hónap zongoratanulás után lépett először színpadra: a karácsonyi koncerten eljátszott egy kopogóst meg a Hull a pelyhes kezdetű gyermekdalt. Hétévesen a megyei versenyen második, tízévesen pedig egy nemzetközi megmérettetésen negyedik helyezett lett, majd megnyerte a zeneiskolások országos Chopin-zongoraversenyét, és ezzel megpecsételődött a sorsa: felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályába, ahol Gulyás István kezei alá került.

– Annak ellenére jelentkezett a Virtuózokba, hogy harmadéves a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadó-művészet szakán, és 2014-ben elnyerte a Junior Príma díjat. Mi sarkallta arra, hogy benevezzen a versenyre?

– A tanáraim javaslatára vettem részt benne, akik úgy gondolták, remek lehetőség arra, hogy a szakmabelieken kívüliek is megismerjenek. Először ugyan ellenálltam, de belátom, hogy tanáraimnak lett igaza, mert sokan nézték ezt a műsort, köztük szülőhelyemen, Jászkiséren és a tőle tíz kilométerre levő Jászapátiban is, ahol kezdetben zongorázni tanultam és hetedikes koromig iskolába jártam. 

– Mit gondol, büszkék önre?

– A falubeliek mindegyik adásban láttak, sőt az ismétléseknél is leültek a tévé képernyője elé. Édesanyámat úton-útfélen megszólítják, hogy gratuláljanak neki. Most, hogy itthon vagyok, minden vasárnap elmegyek a misére és orgonálok. Gyerekkoromban a pici szintetizátor, majd a rossz állapotú, szétrepedt hasú zongora mellett többször játszottam ezen a hangszeren, mert akkori tanárom, Réz Lóránt orgonaművész volt. A mise elején öt-hat percet, a végén egy negyedórát játszom azt, amit szeretnék, mondjuk Bachot, mise közben pedig kísérem a kántor úr liturgikus énekét. Nagyon élvezem, de úgy látom, a templomba járó hívek is szeretik, ha játszom.

– Édesapja munkahelyén, a budafoki postán is mindenki tud a tehetségéről, örül a sikerének. Nehéz volt idáig eljutnia?

– Szüleim nem zenészek, de sokat hallgattunk zenét, a családban többen is játszanak valamilyen hangszeren. Két és fél éven át minden héten kétszer hoztak Budapestre, hogy a Zeneakadémiára járhassak, majd amikor több zeneórám lett, ideköltöztünk a fővárosba. Ez lakhely- és apukámnak munkahelyváltással járt. 

– Sokat zongorázik itthoni és külföldi hangversenytermekben, de biztos van olyan koncertterem, ahová vágyik. Melyiket választaná, ha tehetné? 

– Sok helyen nem jártam még, de legszívesebben az amszterdami Concertgebouw-ban játszanék.

(Tamás Angéla)