10 millió Fa

Időpont: 2019-11-09 10:00
Helyszín: Kresz park, 1222 Budapest, Május 1. tér
További információ:

Közösségi faültetést szervez a 22. kerületben a 10 millió Fa kezdeményezés önkéntesekből álló helyi csoportja az Élet napján, november 9-én. Az országos ültetési akcióesemény részeként kerületünkben összesen 40 fa ültetéséhez várják az ásóval, lapáttal, locsolókannával és lelkesedéssel felszerelkezett ültetni vágyókat az alábbi helyszíneken és időpontokban:

- A program a Május 1 téren levő Kresz parkban egy ültetési bemutatóval kezdődik fél 10-kor, majd itt még 16 fával gazdagodik a játszótér.  

- A Rózsakerti ültető csapat gyülekezője a rózsakerti játszótér mellett 10:30-kor lesz (Tűzliliom u 41-43 - Rózsakert u 29 között). A játszótér mellett, és a rózsakerti kutyafuttatón összesen tízzel több fa ad majd árnyékot.

- A Húr utca - Gyöngyszem utca kereszteződésénél 10 órától 2 fa elültetésére kerül sor.

- Vihar utcai platánfa ültetése fél 10-kor kezdődik.

 

A fákat kerületi lakosok adományaiból finanszírozták, a gyűjtéshez a Zöld Jövő Egyesület biztosította a jogi hátteret. Az akció tavaszi folytatását támogatni az Ő számlaszámukon lehet (számlaszám: 16200106-11613510-00000000) a közleményben feltüntetve, hogy a 10 millió Fa részére. Cégek támogatását is örömmel várják. 

 

Az ültetni vágyókat a szervezők arra kérik, hogy vegyék fel a kapcsolatot velük e-mailben vagy facebookon, és indulás előtt tájékozódjanak a részletekről a 10 millió Fa - XXII. Kerület facebook csoportban. 

A csoport kedvezményes vagy ingyenes facsemete lehetőségekkel buzdítja a saját kertbe való ültetéseket is.

 

XXII kerületi csoport:

https://www.facebook.com/groups/2177121089247033/

Email cím:
10milliofaxxiikerulet@gmail.com