Ugrás a tartalomra

A rendeletünk életbelépése óta is előfordultak engedély nélküli fakivágások

2020. július 16. csütörtök
Több mint két hónappal ezelőtt lépett hatályba a zöldfelületek védelme érdekében megalkotott kerületi farendelet. A rendelet nem ismerete és szándékos figyelmen kívül hagyása, de maximális betartása is jellemezte ezt az időszakot.
A rendeletünk életbelépése óta is előfordultak engedély nélküli fakivágások

A kerületi farendelet megalkotását széleskörű társadalmi egyeztetés előzte meg. Az egyeztetés során kiderült az itt élők büszkék arra, hogy városrészünk megőrizte kertvárosias zöld jellegét, sőt szeretné is azt megőrizni. A rendelet életbeléptetésével az önkormányzat éppen ezt a célt kívánja elérni nem csak úgy, hogy engedélyhez vagy bejelentéshez köti a fakivágást, hanem azzal is, hogy egyfajta előre tervezésre motiválja az építtetőket a fásszárú növények védelme érdekében. Fontos, hogy már a telek megvásárlásakor figyelembe vegyék annak adottságait és ne tarvágással igazítsák a telket az elképzelt építményhez.

Az elmúlt időszakban több felszólítás és bírság kiszabása történt meg lakossági bejelentés következtében. Jellemzően Budafok városrészben magántelken történő új építkezések esetében fordultak a környéken élők a kerületi polgármesteri hivatalhoz illegálisnak vélt fakivágások kapcsán. Több alkalommal mindennemű kerttelepítési, parkosítási terv nélkül és a jogszabályt figyelmen kívül hagyva kezdtek neki az engedély nélküli fakivágásoknak. Egy építkezésnél ugyan a kivitelező előrelátóan készíttetett kerttelepítési tervet és a kerületi Főépítészi Irodával egyeztetett is, azonban itt is elmaradt a fakivágási engedély iránti kérelem benyújtása a hatóság felé.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kerületi polgármesteri hivatal minden egyes esetben kivizsgálja a bejelentéseket, helyszíni szemlén az építtetővel egyeztet és jóhiszeműen eljárva, a rendeletnek megfelelően határozza meg a büntetés mértékét. Ez a fapótlásra kötelezés mellett lehet felszólítás, de a szabályok súlyos megszegése esetén pénzbírság is. Látható, hogy többször a rendelet nem vagy nem elégséges ismerete okozza a félreértést, de sajnálatos módon előfordul a rendelet szándékos figyelmen kívül hagyása is. Budafokon az elmúlt két hónapban mintegy 2.400 cm törzskörméretnyi, azaz megközelítőleg 130 fa pótlására köteleztük a tulajdonosokat építkezéseik okán, több százezer forint bírság kiszabása mellett.

Budafokon közterületi fát érintően 1 esetben észleltek engedély nélküli fakivágást.  Ebben az esetben a 346/2008.(XII.20) Korm.rendelet 8. § szerinti eljárás alapján a hivatal közigazgatási bírságot szabott ki. 

Budatétényből és Nagytétényből is érkezett lakossági bejelentés magántelkeken történő fakivágással kapcsolatosan, ezek azonban jellemző módon 1-1 problémás, beteg vagy kiszáradt fa okozta veszélyhelyzet megelőzéséből történtek.

Pozitív tapasztalatként elmondható, hogy több engedély iránti kérelem is érkezett be az új rendelettel kapcsolatos jogkövető magatartás alapján. Általában ezen ingatlantulajdonosokra jellemző, hogy több éve gondozzák kertjeiket, így már volt olyan eset, amikor lehetőség nyílt a helyi rendelet által lehetőséget jelentő 5 éven belül elültetett fák beszámítására, ezáltal csökkent az előírandó pótlási kötelezettség.

Hat esetben 1-1 kiszáradt közterületi fa pótlására adott engedélyt a hivatal, és több vizsgálat vagy eljárás jelenleg is zajlik.

A rendelet pontosan fogalmaz, mikor milyen kötelezettsége van a tulajdonosnak, az építtetőnek a telkén található fákkal kapcsolatosan.

Bejelentési kötelezettség:

  • kidőlt, kiszáradt fa eltávolítása
  • közvetlen vészhelyzetet (élet-, baleset- vagy vagyonvédelmi helyzetet) okozó fa kivágása

Engedélykérelem benyújtása:

  • nem közvetlen vészhelyzetet okozó fa kivágása (30 cm vagy annál nagyobb törzskörméret felett)
  • fa áttelepítése, erőteljes metszése vagy csonkolása esetén

A használó a kivágott vagy eltávolításra került kiszáradt, kidőlt fák helyett különböző mértékben fapótlásra kötelezett, a fapótlás esetenként pénzben is megváltható.

A bejelentést vagy az engedély kérelmet a rendelet mellékletében található űrlapon lehet benyújtani papír alapon vagy online az Önkormányzathoz. Az fakivágási ügyekért felelős Igazgatási Csoport elérhetősége az alábbi: telefonszám: 06-1-229-2611/169, e-mail: igazgatasiugyek@bp22.hu

A teljes rendelet ITT olvasható.

Nem célja az önkormányzatnak, hogy büntessen, de a tapasztalat az, hogy számos építtető figyelmen kívül hagyja a rendeletet, megkockáztatva a bírságot is. Ezt az önkormányzat a jövőben sem fogja hagyni, mert mindannyiunk érdeke, hogy egészséges környezetben éljünk, kerületünk megtartsa a kertvárosi, zöldövezeti jellegét, és értékes fafajták biztosítsák a növényállomány diverzitását.

Köszönjük, hogy tiszteletben tartja környezetét és városrészünkre vonatkozó szabályzásnak megfelelően éli mindennapjait vagy teremt otthont kerületünkben.

Korábbi cikkünk a témában ITT olvasható.