Budafok-Tétény önkormányzatának mindig fontos volt, hogy a jelentősebb beruházások tervezéséből a kerület lakói is kivehessék részüket. Az elmúlt években a legtöbb nagy projektet közösségi tervezés, társadalmi egyeztetés előzött meg.
Tavaly óta pedig teljesen új konstrukcióban, minden eddiginél jobban bevonták a kerületieket a Közösségre Kapcsolva, Budafok-Tétényi Részvételi Költségvetés során. Az itt lakók nem csak véleményüket mondhatták el, de dönthettek arról is, hogy a lakosság által beküldött projektek közül melyek valósulhassanak meg a kerületben. Ennek keretén belül öt győztes projekt valósul meg Budafok-Tétényben, melyek előkészítő munkálatai már javában zajlanak.
A Mézesfehér utcai projekt előkészítése során a Polgármesteri Hivatal megkereste az ötletgazdát. A kialakult járványhelyzetre való tekintettel első időkben főként e-mailben egyeztették a részleteket, majd 2020. június első hetében egy személyes találkozóra is sor kerülhetett, ahol már az apróbb részleteket is tisztázták. A megbeszélés során a keretösszeg legoptimálisabb felhasználását előtérbe helyezve állították össze a végleges műszaki tartalmat. A fenntartási jellegű munkákra az árajánlatkérések megkezdődtek, ezek a közeljövőben megvalósulhatnak, melyek után kezdődhet a kivitelezés. A projekt célja a Mézesfehér utca 1-től 21-ig található épületek főbejáratainál húzódó sétány burkolatának, a vízelvezető árkoknak, a lépcsőknek és a támfalaknak a javítása. Megújul továbbá a garázsok előtti útszakasz és a parkoló burkolatának részleges javítására is sor kerül. Az utcában található játszótér is korszerűsítésre kerül néhány kisebb sportolási lehetőség és pihenő rész kialakításával, a fák megtartásával.
A Kóborló, önsétáltató kutyák problémájának megoldása projekt jelenleg az adminisztrációs előkészületek fázisában van. Annak elkészültével kezdődhet a projekt, melynek célja a kerületben gazdátlanul kóborló állatok befogása, chip ellenőrzése és hazajuttatása. Chip hiánya esetén az elhelyezésük saját maguknál, ideiglenes befogadóknál, vagy más szervezetek szoros együttműködése mellett és segítségével. A projekt megvalósítása a Kutya-mentő CHIP-et Csapat már megkezdett önkéntes munkájához nyújt most támogatást.
A Dunafok kertmozi – a mozi szelleme – közösség ereje elnevezésű projekt ötletgazdáival is megtörtént az egyeztetés, mely alkalmával teljes egyetértésben született meg a helyszínre, a kialakításra és az üzemeltetésre vonatkozó elképzelés. A megvalósítás során a különböző elvégzendő feladatokra (alapozás és acélszerkezetépítés, ledfal beszerzés és üzembehelyezés, biztonsági redőnyszerelés) az árajánlatok bekérésre kerültek, jelenleg a szerződéskötések folyamata zajlik. Ezek aláírásával a kivitelezés a következő hetekben megkezdődik. A projekt célja egy Duna-parti kertmozi kialakítása. A DunaFok szabadidőpark részeként kap helyet a mozi és egy szabadtéri színpad is. A rendezvénytér több eseménynek és sportközvetítésnek is helyszínt biztosíthat, így egyúttal a közösségépítéshez is hozzájárul.
A Rózsakerti Sportcentrum – Futókör és street workout park kiépítése ötlet kapcsán a kerület sikeres pályázatával ez évben már megvalósulhat a Rózsakert lakótelepen egy kisebb futókör a kutyafuttató és a sportpálya melletti területen, valamint egy street workout pálya építése is. Ehhez csatlakozva épülne meg a lakótelep egészét körbe-ölelő futókör. A rendelkezésre álló költségkeret nem nyújt fedezetet ahhoz, hogy körben végig rekortán pálya létesüljön, de a tervezés úgy készül, hogy a lakótelep körül egy futósáv jöjjön létre, amennyit enged a költségkeret, ott rekortán anyagból. Az ötletgazdákkal való előzetes egyeztetések után a Polgármesteri Hivatal munkatársai tervezőket pályáztattak a munka elvégeztetésére, a tervezői szerződést a nyertessel megkötötték, a terület felmérése már befejeződött és megkezdődött a konkrét alkotási munka. Hamarosan elkészül a tervező első variációja, amit már az ötletgazdák és az önkormányzat közösen tud véleményezni és alakítani.
A Tétény-Rét Családi Park közösségi terület projekt megálmodóival szintén eleinte elektronikusan, majd személyesen is egyeztetett az önkormányzat, melyre az ötletgazdák fotókkal és részletes helyszínrajzzal készültek. A projekt tervezői pályáztatást, kiválasztást lebonyolították, jelenleg a szerződés egyeztetése folyik. Ennek befejeztével megkezdődhet a munka izgalmasabb szakasza, a tervezőkkel való alkotói folyamat is. A projekt célja egy bekerített családi park létrehozása Nagytétényben, a már meglévő fák árnyéka alatt. Ennek részeként tematikus játszótér, csúszdapark, szabadtéri kondipark, kutyafuttató és pingpongasztalok kapnak helyet a területen, valamint a domb adottságait kihasználva szánkózási lehetőség is lesz a családok örömére.
A megvalósulandó projekteket itt ismerheti meg: https://budafokteteny.hu/hir/kozossegi-fejlesztesek-kozos-dontes-alapjan