Hírek

Fejlesztés az uniós és a hazai források felhasználásával.

A Magyar Református Szeretetszolgálat második alkalommal rendezte meg Szeretethíd elnevezésű programját, amelyen mintegy harminc önkéntes vett részt.

Karsay Ferenc alpolgármester az idén negyedik alkalommal szervezett zarándoklatot a csíksomlyói búcsúba. Budafok-tétény keresztalja idén több mint ötven emberből állt.

Ha a társasházak és lakásszövetkezetek felújítási munkáira benyújtott pályázatot az önkormányzat előminősíti a, a fővárosi önkormányzattól is igényelhető támogatás.

Május 17-én, hétfőn dr. Kincses Anita házi gyermekorvos és Bottó György szolgálaton kívüli mentős élesztette újra azt az ötnapos kisbabát, akit éppen akkor hoztak haza a kórházból.

Az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete a Fővárosi Önkormányzat megbízásából csípőszúnyogirtást végez május 19-20-án, 21 és 2 óra között, földi módszerrel, a Dunatelep, Horgásztelep, Budafok és Budatétény nyílt vízfelszínei mentén, a Rózsakerten és Baross Gábor-telepen.

Szabolcs Attila polgármester és dr. Feledy Balázs, a Képző- és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. kerület Kultúrájáért elnöke május 8-án, szombaton pincebejárással egybekötött sajtótájékoztatón mutatták be az Európai Unió támogatásával Budafokon, a Záborszky pincében létrejövő Borváros terveit.

Május 5-én, szerda délután a Városháza egyik díszterme előtt gyülekeztek díszpolgárok, képviselők, az intézmények vezetői és a Polgármesteri Hivatal munkatársai. A meghívottak és érdeklődők az új parlamenti képviselő mandátumának átadására vártak.

Végre megérkezett a tavasz! - most már az időjárást tekintve is bátran mondhatjuk, hiszen a hosszú, fagyos téli hónapok után igazán kellemes, napsütéses, esőtől mentes utakon kerekezhettünk április utolsó szombatján szűkebb hazánkban, Budafok-Tétényben.

Májusfa állításával és a kőfejtő elődökre emlékező koszorúzással ünnepelt a Baross Gábor-telepi Polgári Kör május elsején.